Tökéletes (hang) alapanyag hanyag kidobóemberek fülébe, részegen hóbahalt kutyasétáltatóknak. Hortobágyi szekérutazások, Tarr-kopasz tájvándorlások édesítője itt minden egyes szám. Hatsuna Délibáb azon japánoid skizozenésznők közé tartozik, akik nem csak, hogy meglepik a hazai közönséget, de olyan kultúratömködő versenyszellem is burjánzik ölükben, ami nem egyszer vált már marhajó történelemmé. Tizenkét év munkája fekszik a kereken harmincórás lemezben, melyet egyszer vettek fel, együltőhelyben. Ez a sátánikus nyugalom jellemzi a bronzhangú Délibáb korábbi kiadatlan munkáit is, ám a hisztérikus nyavajgás ebben a lemezben csúcspontosodik legjobban szerintem.

No igen akkor a számok. A minden zeneiséget nélkülöző Csesszen tuz viharmuzikalitása kapásból megráncigálja az embert, kiadós délelőttökre nyilván tökéletes ez a 3 órás zenei szekérutazás. A popmetálos Kutyaevo Kurva slágergyanús, szinte fesztiválikon háttérmuzsika, és tudtommal mind a 69 perce kincs. A Japánság tengerérzése kispálfeldolgozás első olvasásra, de Hatsuna jogemberei váltig állítják, hogy fogalma sincs Délibábnak a kispálról. Mondjuk ebben lehet valami. A Takami Kosun leszopva erőszakos teknója egészestés szexekhez ideális, ugyanakkor nem ajánlott. Az egyetlen káromkodás is ebben a számban található, egy messziről érkező "Gecifasz" töri meg a 40. percben a számot. A Napbafingas trükkösen készíti elő a terepet gitártokütögetésével az évtized minden dallamát tömörítő - legalábbis olybá tűnik - Szekerenbaszo előtt. Állítólag a 2 órán át mesélt zenei történet egy 104 éves japán kurva élettörténetét parodizálja, akit a Samsung megyei parasztok csak úgy emlegettek a '70-es években, hogy a "Szekerenbaszo". Alapvetően nehezen hallgatható a 30 órás lemez, de aki egyszer nekiáll, nem tudja abbahagyni. Hipnotikus piedeszta hazánk zenei poklában, a Satanpina mindenképpen megállja a helyét, ha ugyan műfajilag besorolhatatlan is.